Albán kör 2021 – Illésék tollából

Albán motoros túra élménybeszámoló, egy kezdő túrázó tollából

Sikerült megcsípnünk az utolsó üres helyet a Motorozzvelünk.hu által szervezett „Albán kör” túrára. Ilyen mértékű szervezett motorozáson még soha nem vettünk részt, így izgatottan vártuk az indulás napját. Mivel mi Gödről csatlakoztunk a Harkányból reggel induló túrához, így előző délután leutaztunk a helyszínre, ahol egyébként a Motorozzvelünk.hu csapata is szervezett igény szerint 0. napi szállást a távolról érkező résztvevőknek.

A város határában található MOL kúttól volt a reggeli indulás, ahol előtte a bemutatkozásra és egy rövid, de velős tájékoztatásra is maradt még idő. A három túravezetőnkön kívül 20 fő, 17 motorral sorakozott fel. Három csoportba lettünk szétosztva és kis eltolással útnak is indultak a csoportok.

Horvátországon és Bosznián is hamar keresztüljutottunk. Nagyjából 200 kilométerenként megálltunk tankolni, kizárólag olyan helyeken, ahol kártyával is lehetett fizetni, mivel a szervezők minden apró részletre odafigyeltek. Ilyenkor mindig jutott idő a szükségletekre, valamint kávéra, egy gyors szendvicsre. Ennek ellenére nem húztuk az időt, nagyon is azt éreztük a teljes öt nap alatt, hogy nagy a hajtás. De másképpen nem is lehetett volna ekkora távot megtenni, és ennyi élményt megélni ilyen rövid időn belül. És hogy valóban milyen sok élményben volt részünk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hazaérve, az volt az érzésünk, legalább 1 hónapja léptünk ki az ajtón.

Az első szállásunk Montenegró Pljevlja nevű városában, a Hotel Goldban volt lefoglalva. Erősen meg kellett dolgoznunk a megérkezésünkért. Az oda vezető, jó minőségű út, minden átmenet nélkül útépítésbe csapott át, és úgy 16 kilométeren keresztül hepehupás murvás felületen kellett haladnunk. Majd ugyan ilyen átmenet nélkül, egyszer csak ismét egy jó minőségű, aszfalt úton folytathattuk a gurulást, és a kalandos útszakaszról már csak a fehér porral vastagon belepett motorok, dobozok és ruházatunk árulkodott.

A szállásunk több volt, mint remek. Elegáns, tágas szobák, tisztaság, udvarias személyzet és rendkívül nagy választékú, ízletes, svédasztalos vacsora, helyi specialitásokból összeállítva.

Korai reggeli, ami semmivel nem maradt el a vacsora mögött, gyors egyeztetés és máris indultunk tovább Albánia irányába. A szervezőktől nem egyszer hallottuk, hogy ne lepődjünk meg az albán utakra jellemző, nem várt közlekedési résztvevőkön, de azért személyesen megtapasztalni, hogy a szerpentines hágókon az egyik kanyar után egy egész kecskenyáj közepébe hajt be az ember, vagy éppen néhány tehén bandukol velünk szembe, esetleg csoportosan, az út közepén bóklászó lovak miatt kell hirtelen lelassítani, mindenképpen élményszámba ment.

Én már az indulás előtti percekben érdeklődtem a túravezetőknél, hogy mániákus fényképezgetős vagyok, számíthatok-e olyan megállási pontokra, ahol kiélhetem ezt a szenvedélyemet. Megnyugtattak, és nem is kellett csalatkoznom. Persze bevallom, ha mindenhol megálltunk volna, ahol szívem szerint elkattintottam volna a gépemet, még mindig ott bóklásznánk valahol Albániában, vagy Montenergóban :D.

A következő szállásunk Golem városában várt bennünket. A leírás szerint a tengerparthoz nagyon közeli Klajdi Resort volt ez. A nagyon közeli megfogalmazás nem volt elég kifejező. Konkrétan a tenger partján áll a hotel. Lenyűgöző volt! A modern, szép és tiszta szobák, a tetőterasz a medencével és bárral, a szálloda strandja, mind-mind pazar volt.

Két éjszakát töltöttünk itt. A vacsorák és a reggelik megint isteniek voltak. Az a füge lekvár! Örökre bevéste magát az emlékezetembe. Önkiszolgáló sörcsap, bor, gyümölcsök…

„Ha megtetszik valamelyik túránk, jelentkezz nyugodtan! Nem kockáztatsz semmit, rugalmasak leszünk.” Olvasható a Motorozzvelünk.hu honlapján. És ez nem holmi reklámfogásnak bizonyult. A vacsinál Totó feldobta a labdát, és 3-4 alternatíva közül választhattunk, ki mit szeretne csinálni a következő napon. Voltak, akik egy teljes körre mentek, le Albánia legdélebbi városába, Sarandába, majd vissza. De lehetett választani még az UNESCO világörökség védelme alatt álló Gjirokastra történelmi belvárosa, és a Korfu magasságában fekvő Llogara nemzeti park csúcsára való felmenetel között. Illetve született egy negyedik lehetőség is, aki akar, maradhat a szállodában és kihasználhatja a hely adta relaxációs lehetőségeket.

Ekkorra már réges rég összekovácsolódott a társaság, így belefért egy kis froclizás is, amiért mi az utóbbi programot választottuk.

A 4. napon, utolsó szállásunk, Szarajevó felé vettük az irányt. A Piva kanyont sajnos már csak késő délután értük el, de azért maradt időnk felmenni egy kilátópontra, ahová alagutakon keresztül vezető, szerpentines kis utacska visz fel. Úgy gondolom, ez a hely még feltétlenül megér külön pár napot a jövőben.

Mivel gyorsan ránk sötétedett, csak sejteni lehetett a szerpentines út mellett húzódó, fölénk tornyosuló sziklaóriásokat. De még így is, vagy talán éppen ezért, rendkívül kalandos útszakasz volt.

A szarajevói szállásunk hab volt a tortán. A Hotel Európa közvetlenül a bazár mellett, bent a város szívében helyezkedik el. Elegáns szobái, finom étkei, az ablakaiból való pazar kilátás, a bazár hangulata, a hely történelmi szelleme, emlékezetessé tették Szarajevót is.

Bár vacsora után még kisétáltunk a bazár nyüzsgő szórakozóhelyeinek egyikébe, igazi városnézésre nem maradt idő. Így Totó kedvesen felajánlotta, szívesen ott marad velünk délelőtt 1,5-2 óra hosszára, hogy nappal is felfedezhessük a város központját és csak ezt követően vezet bennünket haza. A mi kis csapatunk ezt egybehangzóan meg is szavazta, sőt, még további túratársak is csatlakoztak hozzánk.

Délután 5 óra körül, élményekkel telve, kicsit elfáradva, de töretlen jókedvvel érkeztünk meg a túra kiindulási pontjára, Harkányba, ahol érzelmes búcsút vettünk azoktól az emberektől, akik immáron sokkal többet jelentenek nekünk, mint pusztán motoros társak.

Akik kicsit jobban megismertek, tudják, mindenről eszembe jut egy vicc. Nem én lennék, ha nem mesélnék a motorozásról is egyet. Na jó kettőt is tudok, de az egyik túl pikáns, majd személyesen elmesélem, egy következő közös túrán 😉

„Száguldozik egy motoros az országúton, amikor nekicsapódik a bukósisakjának egy veréb. A veréb elájul, a motoros megsajnálja és hazaviszi. Otthon beteszi egy kalitkába, ad neki egy kis kenyeret, vizet, és elmegy munkába. Kis idő múltán a veréb magához tér és körbenéz. Atya ég! Rács, kenyér, víz… Csak nem halt meg a motoros?”

Köszönjük a lehetőséget és a sok élményt! Szuper volt!

Illés Marianna és Zoltán